A fogassüllő (Sander lucioperca) Eurázsia édes- és brakk vizeinek fontos csúcs ragadozó halfaja, amely gazdasági szempontból is jelentős értékkel bír. Korábbi kutatások rámutattak, hogy a Balatonban élő süllőállomány egészen különleges, európai szinten is jól elkülönülő genetikai állománnyal rendelkezik. Ugyanakkor ezidáig nem álltak rendelkezésre információk az itteni süllőállományok populációs szerkezetéről és genetikai sokféleségéről.
Kutatóink mikroszatellit markereket felhasználva vizsgálták meg a Balaton süllőállományának genetikai állapotát. Az eredmények alapján megállapítható, hogy az 1960-as és 70-es évek halpusztulásai és a populáció megújulását támogató telepítések (a tóból nyert ikra keltetése, felnevelése és visszahelyezése) nem befolyásolták jelentős mértékben az állomány genetikai sokféleségét.
A vizsgálatok eredményi alapján a fogassüllő balatoni állományai metapopulációs rendszert alkotnak, amelyben csak a Keszthelyi-medencében élő állomány mutat bizonyos mértékű elkülönülést. A genetikai adatok elemzése megerősíti a haljelöléses vizsgálatok tapasztalatait, miszerint az állományon belül egy kelet-nyugati irányú migráció mutatható ki.
A mezotróf Keszthelyi- és Szigligeti medencékbe telepített halak kevesebbé vándorolnak, mint a keletebbre eső, oligotróf területen telepítettek. Úgy tűnik tehát, hogy a süllő mozgása és elterjedése szorosan összefügg a tóban megfigyelhető trofikus grádiensel. A nyugati állomány elkülönülése a jobb táplálék ellátottsággal, valamint a tó egyedi szerkezetével is magyarázható. A kutatás eredményei fontos adatokkal járulnak hozzá a balatoni süllőállomány hosszú távú fentarthatóságát megalapozó menedzsment kidolgozásához.
Az eredményeket bemutató tanulmány a Hydrobiológia folyóiratban jelent meg (Bánó és mtsai, 2023).