Az év hala 2023-ban a Magyar Haltani Társaság szavazásán a lápi póc lett. Ezzel a fajjal intézetünkben is sokat foglalkozunk. Podcastunkban, melynek összefoglalója olvasható itt, Takács Péter tudományos főmunkatárssal erről az apró, de igazán különleges halról beszélgettünk.
A lápi póc (Umbra krameri) a hazai lápos- mocsaras élőhelyek jellemző halfaja, melyből élőhelyeinek eltűnése és más okok miatt is (melyekről később még szólunk) egyre kevesebb van. Közép-Dunai elterjedésű halfaj, korábban a Kárpát-medencében nagy területen, nagy állományokkal volt jelen. A Magyar halászat könyvében (1887) Herman Ottó közönséges halfajként ír róla, melyet az emberek kosárszámra hordanak haza és takarmányozásra, trágyázásra is használnak. A könyvből az is kiderül, hogy nem jó ízű a húsa, ráadásul nagyon apró, 10 cm-nél nem nő nagyobbra.
Ősi halfaj, első fosszíliái Csehországból kerültek elő, fejlődése körülbelül 60 millió éve válhatott el a többi csukaféléétől. Azonos nemzetségbe tartozó legközelebbi rokonai Észak- Amerika lápos- mocsaras területein élnek. Fokozottan védett faj, eszmei értéke 250 ezer forint. Életmódja a lápokhoz- mocsarakhoz alkalmazkodott. Az úszóhólyagba lenyelt levegőből az oxigént fel tudja venni, ideje nagy részét a lápi növényzetbe rejtőzve tölti. Kutyahalnak is nevezik, mert páros úszóit felváltva mozgatva képes az aljzaton „gyalogolni”. Sávos, pöttyös, barnás színével ügyesen rejtőzik a bomló növényi anyagban, falánk ragadozó.
Herman Ottó idejében még hatalmas területek voltak víz alatt, melyek ideális élőhelyet jelentettek a fajnak. A mocsarak lecsapolásával, új termőterületek létrehozásával élőhelyei lassan eltűntek, és az egyes területek közötti átjárás is lecsökkent vagy megszűnt, így az elszigetelődő állományok elkezdtek beltenyésztetté válni. A múlt század végére állományainak jelentős része főleg másodlagos élőhelyeken, lecsapoló- és öntözőcsatornákban fordult elő. Ezeket az élőhelyeket azonban az ember is bolygatja, hiszen a belvíz-levezetés biztonságát a csatornák kotrásával tartják fenn, ami viszont nem kedvez a lápi póc túlélésének.
A faj eltűnőben van az élőhelyvesztés, a klímaváltozás miatti szárazodás és egy konkurens faj megjelenése miatt is. Az amurgéb (Perccottus glenii) 1912-ben egy szentpétervári akvarista közvetítésével került a Távol- Keletről Európába. Akváriumi fajként tartották, ahonnét kiszabadulva elkezdte hódító útját. Magyarországra az 1980-as évek végén, a 90-es évek elején kerülhetett, elsőként a Tisza- tóból került elő. Emberi segítséggel terjedhetett el az ország vizeiben: halastavak halszállítmányaival juthatott egyik helyről a másikra. A 2000-es évekig csak a tiszai vízrendszerből került elő, 2007-ben már a Kis- Balaton vízrendszeréből is kimutatták és azóta is folyamatosan terjed a nyugatabbi vizekbe.
Élőhely igényei a lápi pócéhoz hasonlók, illetve az amurgéb nagyon tágtűrésű faj, azaz a lápi póc élőhelyei még megfelelnek neki. A lápi pócnál kissé nagyobbra nő, és akár még magának a lápi pócnak is ragadozója, de felfal mindent, amit le tud nyelni.
A lápi póc megmentéséért komoly összefogásra lenne szükség. A faj felmérésének protokollja kidolgozott, a kutatók azt is meg tudják mondani, hogy egy adott vízben jelen van-e már az inváziós vetélytárs. A mesterséges tartás és szaporítás követelményrendszere is kidolgozott. A lápi póc fajvédelmi mintaprogramját is létrehozták már: mely szerint a veszélyeztetett állományok újonnan létrehozott védett élőhelyekre telepítésével a faj túlélése biztosítható.
Podcast: https://podcasters.spotify.com/pod/show/balatonscience/episodes/Mindent-a-lpi-pcrl-e2a2ahg
Fotó: Takács Péter