Nyílt napot tartunk az ELKH Balatoni Limnológiai Kutatóintézetében, az ország legnagyobb múltú biológiai kutatóintézetében. Az édesvizek környezettani kutatásába augusztus 25-én, pénteken, 9 és 16 óra között tekinthetnek be az érdeklődők.
Az intézet parkjában árnyas fák alatti akváriumokban a Balaton parti övében élő halakat lehet megnézni, de lesznek itt makrogerinctelenek is, rákok, csigák, kagylók. Kiderül, hogy mire lehet jó a vándorkagyló, és az is, hogyan segítenek az édesvízi kisrákok a vízminőség védelmében. A nap folyamán többször is bemutatjuk, hogy milyen egy víz mintavétel a gyakorlatban, és a vett mintában vízi gerincteleneket keresünk.
Meg lehet nézni a Közép- Európában egyedülálló mezokozmosz rendszert, ahol a sekély tavakban zajló folyamatokat modellezzük, és olyan globális folyamatokra is válaszokat keresünk, mint például a klímaváltozás.
Aki kedvet érez, tesztelheti tudását kvízjátékban, és díjazzuk a nyílt napon készülő legötletesebb gyerekrajzokat is. Ezen a napon az érdeklődők a műemlék épületegyüttesbe is beléphetnek, megnézhetik, hogy néznek ki az algatenyészetek mikroszkóp alatt.
A nap folyamán több alkalommal is vezetett tudományos túrát lehet tenni az épületben, mely során kiderül, hogy mik azok a mikroszennyezők és milyen hatással vannak a vízi élőlényekre.
Lesz előadás a balatoni algahelyzetről, és az élőhely átalakítások ökológiájáról, és az intézet inváziós fajoktról szóló filmjét is levetítjük. A program ingyenes.
2023. augusztus 25. 9.00-16.00
Nyílt nap a Balatoni Limnológiai Kutatóintézetben
Bemutatók 9-12 és 13-16 órától folyamatosan az intézet parkjában árnyas fák alatt:
-Ezek a Balaton parti övében előforduló halak- akváriumokban őshonos és invazív fajok
-A Balaton vízinövényei
-vízi makrogerinctelenek a Balatonban
-ilyen a mezokozmosz rendszer: éghajlatváltozási forgatókönyvek
-kagylók a Balatonban
Programok
-laboratóriumi munka az „A” épületben: algatenyészetek a mikroszkóp alatt
-10.30 és 13.30: műszerbemutató- üledék- és vízmintavétel a gyakorlatban, a minta helyszíni átvizsgálása
-kvíz és rajzverseny gyereknek és felnőtteknek egyaránt
-9.30, 11, 13 és 14.30 órakor: Egy tudományos túra az öko-(neuro)fiziológia világában - "C" és "A" épületek.
Előadások a könyvtárban:
11:00- 11:30 Somogyi Boglárka: A Balaton algái változó szerepben
13:00- 13:15 Blix Katalin: A Balaton az űrből- műholdképek és feldolgozásuk a gyakorlatban
14:00 Preiszner Bálint: Az élőhelyátalakítások ökológiája a Balatonnál
15:00 Balatoni bebírók- inváziós fajok a tó vízrendszerében című film vetítése- utána beszélgetés az alkotókkal
12:00 A Balaton-tudomány- kiállítás megnyitója a Vendégház aulájában
BALATORIUM programok:
13:00 C:N:P minibár
Több helyszínen: a BALATORIUM Artist Residency programjának munkái
A program a BALATORIUM ökológiai hét része, az események szombaton és vasárnap az Intézet kutatóinak részvételével az örvényesi szabadstrandon folytatódnak.
Ökológiai x Kulturális Hét esemény: https://fb.me/e/1fMPoO4fd
További események: www.balatorium.hu / https://bazis.balatorium.hu/ https://www.instagram.com/balatorium/
A BALATORIUM program a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa megbízásából a PAD Alapítvány szervezésében és szakmai koordinációjával valósul meg. További partnerek: Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, szabadonbalaton, Balatoni Limnológiai Kutatóintézet, Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága, Bakony-Balaton Környezetvédelmi Oktatóközpont Egyesület, Pannon Egyetem Limnológia Kutatócsoportja, Magyar Képzőművészeti Egyetem.