Nyílt napon várja a Balaton élővilága iránt érdeklődő közönséget az MTA Ökológiai Kutatóközpont Tihanyban 2015. július 3.

Az MTA Ökológiai Kutatóközpont idén július 3-án rendezi meg Tihanyban hagyományos nyílt napját, amelyen a Balaton élővilágát, ökoszisztémáját feltáró kutatásokkal ismerkedhetnek meg a látogatók. Az évről évre egyre nagyobb érdeklődéssel kísért népszerű rendezvényen a legkisebbek is bepillanthatnak a tudomány világába.

 

Az MTA ÖK Limnológiai Kutatóintézetben 9 órától kezdődő programsorozaton számos interaktív bemutató révén ismerheti meg a nagyközönség az intézményben folyó tudományos munkát. Az intézeti parkban a Balaton élővilágának jellegzetes makrogerinctelen (kagyló-, csiga-, rák-) fajait, a part menti vizekben előforduló halakat, illetve a terepi mintavételek során használt műszereket tekinthetik meg. Az intézeti könyvtárban a Balatonnal kapcsolatos távérzékelési vizsgálatok eredményeivel ismerkedhetnek meg. Emellett fénymikroszkópos bemutatón ismerhetik meg a Balaton ökoszisztémájának alapját képző, szabad szemmel nem látható növényi szervezeteket. Munkatársaink bemutatják az intézet egyik legújabb szerzeményének a konfokális lézer scanning mikroszkóp felhasználási lehetőségeit. Illetve ideg- és izomélettani kísérletek segítenek elmélyíteni legnagyobb tavunk élővilágáról szerzett ismereteket.

A szakemberek előadásokkal is várják a közönséget. Délelőtt 11 órától Pirger Zsolt a Balatont tápláló vízfolyások szerves nanoszennyezőiről tart ismeretterjesztő előadást. Prezentációjában bemutatja a vízgyűjtőn található szennyvíztisztítókból igen alacsony koncentrációban kikerülő gyógyszermaradványok vízi élővilágra gyakorolt hatásait, illetve az ezek kimutatására használt, világszinten is korszerűnek mondható módszerekkel végzett vizsgálataink eredményeit.

Délután 2 órától Vitál Zoltán előadásában bepillantást nyújt az intézet busafélékkel kapcsolatos kutatásainak eredményeibe. A busatelepítések történeti áttekintése után megtudhatjuk, hogy ténylegesen mit is esznek ezek a halfajok és milyen életfeltételeket találnak a Balatonban. Bővebb információkat tudhatunk meg a szaporodásukról, illetve a nagyközönség megismerheti intézetünk halbiológusainak a busa kérdés rendezésével kapcsolatos álláspontját és javaslatait is.

A programsorozatot a Balaton-kutatási eredményeket bemutató kiállítás, illetve az intézetünk fennállásának 80. évfordulójára készült dokumentumfilm bemutatása egészíti ki.

 

Csatolt dokumentum