A víz alatti fényviszonyok jól tükrözték a Secchi-átlátszóságban megfigyelt különbségeket az egyes medencékben. A fénykioltás (vertikális extinkciós koefficiens, Kd) – amely a vízoszlopban a fotoszintetikusan aktív sugárzás elnyelődésének mértékét mutatja meg - értéke a tó nyugati területein jelentősen magasabb volt (a Keszthelyi-és a Szigligeti-medencében átlagosan 2,2 m-1), mint a Szemesi- és a Siófoki-medencében (1,4 és 1,1 m-1). Szoros, szignifikáns összefüggést találtunk a Secchi-átlátszóság és a vertikális extinkciós koefficiens értéke között (r2= 0,6). A Zala folyó torkolati szakaszán a Kd 0,8 és 3,8 m-1 között változott (ld. háttéradatok).
Eufotikus mélységnek azt a vízréteget tekintik, ameddig a felszínre eső fény 1%-a lehatol. A víz fénykioltásának a növekedésével az eufotikus réteg mélysége csökken, sekély és zavaros vizekben az eufotikus réteg nem éri el a teljes vízmélységet, tehát az üledékfelszínre vagy annak közelébe nem ér le a fotoszintézishez elegendő fény. A Kd értékekből számított eufotikus vízmélység a Keszthelyi-medencében 1 és 4,6 m között változott, átlagosan 2,4; míg az átlagos vízmélység a medence közepén 2,8 m volt. Minthogy itt az eufotikus mélység nem minden esetben érte el a teljes vízmélységet, átlagosan az alsó 40 cm-en sötétség honolt. A kb. egy méterrel mélyebb Siófoki-medencében az eufotikus mélység 2 és 8 m között változott (esetenként meghaladta a tó fizikai mélységét), átlagosan 4,8 m volt, amely azt mutatta, hogy itt többnyire még az üledékfelszín közelében is elegendő fény áll az üledéklakó algák rendelkezésére a fotoszintézishez.
