Mit tudunk a kormoránról?

A nagy kárókatona (Phalacrocorax carbo – egyéb gyakran használt nevei: kárókatona, kormorán) őshonos faj Magyarországon, amely azonban fészkelőként a XX. század elejére az élőhelyvesztés, valamint az intenzív vadászat következtében eltűnt az országból. Világszerte igen nagy elterjedésű faj több alfajjal, amelynek költőpopulációi egyaránt előfordulnak tengerparti élőhelyeken, és szárazföldi vizes élőhelyeken. Mivel szinte kizárólag halakkal táplálkozik, a halgazdálkodók nem örülnek a nagy kárókatona jelenlétének, és az állomány gyérítésére törekszenek, ugyanakkor a hazai őshonos fauna részeként a faj jelenléte a vizes élőhelyeken természetes. A nagy kárókatonák mennyiségére és halfogyasztásának mértékére vonatkozó gyakran elhangzó pontatlan állítások azonban nem segítik elő a probléma minden fél számára elfogadható kezelését, ezért fontos ezek tisztázása.

 

Állománynagyság:

Fészkelés:

Magyarországon a Phalacrocorax carbo sinensis alfaj fészkel, ami az Európa atlanti partjainál fészkelő törzsalaknál kisebb testméretű (átlagosan 500g-al). A nagy kárókatona telepesen fészkelő madár. 1947-ben jelent meg újra Magyarországon fészkelőként, miután egy szlovákiai fészkelőtelep fáit kivágták. A Kis-Balatonon az állomány a 90-es évek elejére 2 200 párra nőtt. Mivel a fészkelőtelepen a madarak elzavarásának céljából gyérítést kezdtek, ez az állomány kisebb telepekre szóródott szét az országban.

A 2010-es évek elején Európában összesen 4-500 000 pár fészkelt, hazánkban pedig 2500 pár költött. Ekkor a fészkelési időszakban a teljes magyarországi nagy kárókatona állomány a felnevelt fiókákkal (évi 7-8 000) és az itt tartózkodó ivaréretlen egyedekkel együtt (évente 2 500- 3 000) körülbelül 16000 példány lehetett. A fészkelőállomány mérete országosan lassú csökkenő tendenciát mutat (2017-2021 között átlagosan 2200 pár költött az országban), ami elsősorban a táplálkozóterületeken végzett intenzív gyérítés következménye.

A Balaton tágabb környékén 3 fészkelőhely ismert (Kis-Balaton, Nagy-Berek, várpalotai tavak), ezeken az utóbbi öt évben (2018-2022 között) a rendszeresen végzett felmérés alapján átlagosan 730 pár költött, míg 10 évvel ezelőtt ugyanitt 900 pár körüli volt a költőállomány. 

A hazánkban fészkelő egyedek nagy része vonuló, a téli időszakot nem hazánkban tölti. 

Telelés:

Országos telelőállományról nincsenek felmérésen alapuló friss adatok. A legutóbbi országos számolás az európai felméréssel összehangolva 2013 januárjában volt, amikor 12 000 telelő példányt számoltak. Ekkor azonban a legtöbb táplálkozóterület fagyott állapotban volt, így ez a szám feltehetőleg nem reprezentatív. Becslések szerint a téli időszakra egy átlagos évben körülbelül 25 000 madár érkezik északról. A Soproni Egyetem által szervezett téli vízimadár számolások alapján a telelő nagy kárókatonák száma országos szinten kis mértékben csökken.

A balatoni rendszeres vízimadár számolások adatai alapján a telelő nagy kárókatonák száma évről évre kis mértékben változik, de itt az utóbbi évtizedben egyértelműen nem figyelhető meg sem növekvő, sem csökkenő trend. A Balatonon és tágabb környezetében (Kis-Balaton, valamint a Balaton környéki halastavak, berkek) telelő egyedek száma átlagosan 2 000 alatt marad. Az egyre gyakoribb enyhe teleken azonban nagyobb mennyiségű madár maradhat a Balatonnál, ugyanakkor a kiugróbb adatok sem érik el az 5 000-es példányszámot. Három, változó mértékben használt éjszakázóhelyük ismert a Balatonon (Alsóörs, Tihany, Vonyarcvashegy) és további néhány a közvetlen környéken (Kis-Balaton, Nagy-Berek, Őszödi-Berek). Az aktuális időjárási helyzetnek megfelelően jelentős számú egyed válthat az éjszakázóhelyek között, így az adott időszakban megfigyelt legnagyobb számok összeadásával jelenlétük a valósnál nagyobb mértékűnek tűnhet.

A klímaváltozás miatt Európában a fészkelésre alkalmas terület határa egyre tolódik Észak felé, ezért az európai állomány növekedése várható.

 

Halfogyasztás:

Szakirodalmi adatok alapján a nagy kárókatonák átlagos napi halfogyasztása 500g körül van, a fészkelési időszakban ennél többnyire magasabb, a vonuló és telelő madaraké jellemzően alacsonyabb. A hazánkban előforduló sinensis alfaj egyedei jelentősen kisebb testméretükből adódóan kevesebbet fogyasztanak a fajra jellemző átlagnál.

Az ennél magasabb számok az egyedi, időszakos és élőhelyi változatosság, valamint a mérések módszertani különbsége miatt jelennek meg. Például, bár egy óceánparti kolóniában egy fiókanevelő hím esetén a fogyasztás akár napi 800g is lehet, ugyanakkor, ugyanott egy tojó 600g alatt fogyaszt, a telelő példányok esetében viszont sok esetben a napi fogyasztás 300g alatti. Ezen, átlagtól jelentősen eltérő számok használata a nagy kárókatona egy-egy időszakra és helyre vonatkozó halfogyasztásának számításában erősen torzíthatja a becsléseket.

A fenti, halfogyasztásra vonatkozó adatok 20 tanulmány áttekintéséből nyert 30 vizsgálat eredményén alapulnak; a vizsgálatok között vannak, amelyek egyszerre többféle módszert alkalmaznak. Található benne édesvízből és tengerből táplálkozó populációra vonatkozó adat, szaporodási időszakban és teleléskor végzett vizsgálat egyaránt. 

 

Gyérítés:

A gyérítés költési időn kívül nem engedélyköteles tevékenység haltermelő gazdaságokban, kivéve, ha az madárvédelmi irányelv alapján kijelölt Natura 2000 területen, illetve ha védett területen található. 

Évente országosan átlagosan 12500 példányt lőnek ki (2016-2020 jelentések alapján). A Balatontól délre található halastavakon 1 000 – 2 000 példány közötti éves szinten a gyérítés. A gyérítés jelenlegi mértéke mellett a növekvő európai nagy kárókatona állomány ellenére hazánkban mind a telelő, mind a fészkelő állomány nagysága csökken.

Halgazdaságok területén riasztásuk, gyérítésük gazdasági okokból indokolt lehet, ugyanakkor olyan gazdaságokban, amelyek a Natura 2000 hálózathoz tartozó területeken működnek nem kívánatos, sőt, az ott érvényes finanszírozási elvekkel is ellentétes. Költési időben a jelenleg csökkenő állományméretek miatt indokolatlan a gyérítés kiterjesztése. Jelenleg hazánkban semmilyen tudományos vizsgálat nem támasztja alá természetes vizekben a nagy kárókatonák jelenlétéhez köthető halállomány változást. A fentiek alapján a nagy kárókatonák riasztása, gyérítése természetes vizeinkhez kapcsolódó élőhelyeken ökológiailag indokolatlan.