Aktuális

Októberi algavirágzás a tó nyugati területein

A nyári szeszélyes időjárás nem kedvezett az algák, különösen a kékalgák szaporodásának. Idén augusztusban a tó nyugati területein (Keszthelyi- és Szigligeti-medence) a „szokásos” kékalga virágzást nem figyeltük meg, de úgy tűnik, hogy a nyár egyik ikonikus kékalga faja, az Aphanizomnenon flosaquae egy utolsó kísérletet tesz a szaporodásra.

apha2

 

Ez a Keszthelyi- és a Szigligeti-medence egyes parti régióiban látványos vízszíneződést (algavirágzást) okoz, de a nyíltvízben az algák mennyisége nem kifogásolható (1. ábra). Az a-klorofill koncentráció méréseink alapján a 75 µg/L-es felső határértékkel szemben csak maximum 40 µg/L volt.

Kékalga a Balatonon

Az utóbbi napokban a víz felszínén összegyűlő algatömeget figyelhettünk meg főként partközelben, a Siófoki- és a Szemesi medencében. A ránézésre virágporhoz hasonló algatömeget egy kolóniás cianobaktérium (Microcystis flos-aquae) alkotja. A jelenség nem újkeletű, lokálisan a korábbi években is megfigyelhető volt szélcsendes nyarakon, sőt, az intézet kutatói már az 1930-as évek elején is leírták a Microcystis flos-aquae és a Microcystis aeruginosa tömeges megjelenését az intézet előtti öbölben. Egy- egy kolónia akár centiméteres nagyságú is lehet, melyet 0,003 milliméteres algasejtek alkotnak. Ezek a kolóniák főként a vízfelszínen úsznak, a víztestben mennyiségük elenyésző, nem közelíti meg az egészségügyi határértéket. Ugyanakkor az arra érzékenyeknél ezek az algák bőr- és nyálkahártya irritációt okozhatnak és lokálisan (áramlási holtterekben) nagy mennyiségben előfordulhatnak.

A szeles időjárás nem kedvez az algák szaporodásának

Az idei nyár nem kedvezett a Balatonban az algák szaporodásának. A kezdeti, július elejéig tartó intenzív növekedésnek egy hidegebb periódus vetett véget, amely július közepére nagymértékben visszavetette az algák biomasszáját (1. ábra). Ezt követően jelentős mértékű változást nem figyeltünk meg: augusztus első felében a Keszthelyi-medencében az a-klorofill koncentráció 15-20 µg/L között, a Siófoki-medencében 2-8 µg/L között változott. A nyár folyamán az algák mennyisége meg sem közelítette a WHO ajánlása szerinti, fürdővízben még megengedhető algamennyiséget (75 µg/L).

klorofill

1. ábra Az a-klorofill koncentráció változása a Keszthelyi- és Siófoki-medencében

Podcastok

Károsak-e a fényvédő krémek?

2022-07-06

Károsak-e a fényvédő krémek? Miért kell védekezni az uv sugárzás ellen? Erről beszélgetett Tóth Viktor növénybiológus és Németh Zoltán PhD hallgató a Balatonscience podcastban.

https://open.spotify.com/show/6JxEIDHcIHcLs90RzFyQBN

https://anchor.fm/balatonscience

A Balaton nádasai

2022-06-02

A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet és a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Akadémiai Bizottsága az „ŐSZINTÉN A BALATONRÓL” szakmai találkozók keretében szervezett TUDOMÁNYOS ELŐADÓÜLÉST tart, melynek témája „A BALATON NÁDASAI”.

Az esemény 2022. június 14-én, kedden, 10.00 órakor kezdődik Tihanyban, a BLKI előadótermében (Klebelsberg Kuno utca 3.)

A rendezvény célja, hogy a nádasok témakörét és balatoni helyzetét tudományos elemzések segítségével vizsgálja. Szó lesz a nádasok életéről és életközösségéről, balatoni múltjáról és jelenéről. Az előadók keresik a választ arra is, hogy milyen hatásai vannak a horgászatnak, a turizmusnak vagy éppen a klímaváltozásnak a nádasok állapotára.

Az esemény szabadon látogatható, de regisztráció köteles. Kérjük, hogy részvételi szándékát 2022. június 7-ig jelezni szíveskedjen a titkarsag@blki.hu e-mail címen.

Kedvcsináló podcastunkban Tóth Viktor Pomogyi Piroskával beszélget: https://anchor.fm/balatonscience

Program:

Levezető elnök: Tóth Viktor (Balatoni Limnológiai Kutatóintézet)

10.00-10.05    Megnyitó

Erős Tibor igazgató, Balatoni Limnológiai Kutatóintézet

10.05-11.05     Mennyi és milyen nádas van a Balatonban? – Jogszabály szerinti nádasminősítés, hét évtized területváltozásai a balatoni (nádas?) térképezések alapján- Pomogyi Piroska (hidrobiológus), Szeglet Péter (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Georgikon Kar), Gyurina Tamás (Viziterv Environ Kft), Lunczer Csaba (Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság)

11.05-11.25    Nádasok termőhelyfüggő szaporodása és genetikai diverzitása- Engloner Attila (Ökológiai Kutatóközpont, Vízi Ökológiai Intézet)

11.45-12.05    A nád biológiája- Tóth Viktor (Balatoni Limnológiai Kutatóintézet)

12.05-12.25    Emberi hatások a Balaton nádasaira- Szeglet Péter (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem), Gyurina Tamás (Viziterv Environ Kft), Pomogyi Piroska (hidrobiológus)

12.25-12.45    Nádasok védett növényfajai - esettanulmány a Balaton partján- Pacsai Bálint (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Georgikon Kar)

12.45-13.05    A balatoni nádasok természetvédelmi jelentősége, természetvédelmi kezelői feladatok- Nagy Lajos (Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság)

13.45-14.05    A szabályozási keretrendszer 30 éve (Mit tudunk és mit nem  tudunk szabályozni)- Kravinszakaja Gabriella (Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság), Varga György (Országos Vízügyi Főigazgatóság)

14.05-14.25    A Balaton körüli nádasok 18-19 századi elterjedése és vízrajza- Zlinszky András (szabadonbalaton)

14.25-14.45    A balatoni nádasok a művelhető szántókban szűkölködő Balaton-térségben- Schleicher Veronika (Néprajzi Múzeum)

14.45-15.05    A nádas, mint mikrobiota refúgium- Padisák Judit (Pannon Egyetem)

15.05 -16.00   Nyitott beszélgetés, vita- moderátor: Tóth Viktor (Balatoni Limnológiai Kutatóintézet)

 

A kép eltávolítva.

 

 

Mire jó a nyilvánosság? Egy tudományos cikk kapcsán kritikailag podcastolunk

2022-02-26

A PNAS rangos amerikai szaklapban jelent meg az a cikk, ami globális léptékben hasonlítja össze a folyók emberi eredetű gyógyszerhatóanyag szennyezettségét. A cikk tarolt a médiában, nemcsak külföldön, de már itthon is sokan foglalkoznak vele. Erről a cikkről beszélgetett Intézetünk első podcastjában Pirger Zsolt, az ELKH Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) Ökofiziológiai és Környezettoxikológiai Kutatócsoportjának vezetője és Kondor Attila, az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) projektvezetője, akik hasonló felméréseket végeztek idehaza a Balatonban és a Dunában.

Abban mindkét kutató egyetértett, hogy bár a szerves eredetű nano- és mikroszennyezők témája nem új, mégis rendkívül fontos, továbbá az is, hogy ismét a közvélemény elé került a probléma. Ezen a tényen az sem változtat, hogy a most megjelent anyagban gyakorlatilag teljesen felrúgják a vízmintavétel már kidolgozott tudományos szabályait, emiatt az eredmények, az abból levont következtetések és a felállított összefüggések finoman szólva is megkérdőjelezhetők. Ezt csak fokozza az is, hogy egyszeri mintavételezés alapján vonták le következtetéseiket a szerzők. A tanulmány országonként teljesen különböző vízfolyásokat hasonlít össze, a bennük talált gyógyszerhatóanyag típusok és koncentrációk jellemzése alapján. Korrekció nélkül összevetik például az Amazonas- medence egy érintetlen patakjának szennyezettségét a Szahara szélén található szennyvíz-elvezető árokkal. A különböző mintavételi helyek szennyezettsége alapján ezután az adott ország fejlettségére következtetnek. Például abból, hogy Bolíviában megmintázták a főváros, La Paz útszéli csatornarendszerét és kis vízfolyásait, arra a következtetésre jutottak, hogy Bolíviában nagyon szennyezettek a folyók, míg egy venezuelai esőerdő kis patakját mintázva úgy találták, hogy ebben az országban semmi gond sincs. Nem vették figyelembe a szezonális vízhozam-változásokat sem, így előfordult, hogy valahol aszályos, máshol csapadékos időszakban vettek vízmintát, ami a keresett hatóanyag koncentrációját értelemszerűen jelentősen befolyásolja. Nem derül ki egyértelműen a kéziratból, hogy milyen szempontok szerint választották ki a vizsgálandó hatóanyagok körét. Ez is fontos kérdés, hiszen országonként változhatnak az engedélyezett anyagok, egy adott gyógyszer hatóanyagtartalma és a lakosságra jellemző gyógyszerfogyasztási szokások is eltérők lehetnek.

A szerzők Magyarországon egy rövid dunai szakaszon vettek mintákat, az ezekben  kimutatott hatóanyag koncentrációk  nagyjából megegyeznek a CSFK korábbi vizsgálatában mért eredményekkel. A BLKI balatoni vizsgálatai alapján a cikkben leírt leggyakoribb három hatanyagból kettő a Balatonból is kimutatható. A publikációban a humán kockázatokat és az ökológiai kockázatot ugyanakkor összemossák. Ez nem helyes, ugyanis a felszíni vizekben mért gyógyszerhatóanyag koncentrációk jelen tudásunk alapján, rövidtávon humán kockázatot nem jelentenek, míg azok ökológiai hatása már mérhető.

A CSFK futó projektjében a természetben működő adszorbensek modellezésén dolgoznak, eddigi eredményeik bíztatók. A BLKI kutatói, komplex megközelítéssel, vízi modellszervezetek segítségével, egyed szinten a viselkedési mintázatok megváltozásában, az idegrendszeri hálózatok és a neuronok szintjén a sejt-sejt kapcsolatok és a sejtműködések megváltozásában, továbbá molekuláris és gén szinteken is keresik a magyarázatot az emberi eredetű hatóanyagok káros hatásaira az egyébként nem célzott szervezetekben.

A szintetikus gyógyszer-hatóanyagok természetbe kerülése jelenleg a jelentősebb ökológiai problémák közé tartozik világszerte, így mind a kutatások támogatása, mind a közvélemény edukálása fontos feladat.  

A témáról szóló podcastunk elérhető a spotify-on, youtube-on, vagy az anchoron is. 

 

Videótár
Gyakran ismételt kérdések

 

A Balaton algái eltérő szerepben

Vörös Lajos kutató professor emeritus összefoglalója

A Balaton, ahogy minden más nagy tó az életében alapvető szerepet játszanak az algák. Fotoszintézisük révén termelt szerves anyagok biztosítják a tavi ökológiai rendszer energetikai alapját, ezért végső soron a tóban termett halak mennyisége is az algák függvénye. A Balaton algáinak egy része a vízoszlopban lebegve él, mások pedig a tófenék felszínét népesítik be. Utóbbiak nem képesek lebegésre, ha erőteljes hullámzás hatására bekerülnek a vízoszlopba, onnan hamar kiülepednek. A tó algáinak egy harmadik csoportja a parti kövekre, nádszálakra tapadva él, vagy a déli part sekély néhány deciméteres vizét népesíti be látványos szövedéket alkotva. Ezek a térben elkülönülő eltérő faji összetételű együttesek alkotják a Balaton gazdag és változatos algavilágát, ami már több mint egy évszázada foglakoztatja a kutatókat, és a 20-ik század közepétől kezdve fontos vízgazdálkodási jelentőséggel is bír.

A fitoplankton

A Balatonban a múlt század nyolcvanas éveiben a lebegő mikroszkópikus algák (fitoplankton) túlzott elszaporodása veszélyeztette a vízminőséget, ami szükségszerűen maga után vonta intenzív kutatásukat, az algatömegprodukciók okainak és következményeinek kiderítését. A túlzott mértékben elszaporodott algák csökkentik a víz átlátszóságát, a víznek kellemetlen ízt és szagot kölcsönöznek ráadásul nyáron az üdülési szezonban a legtömegesebbek. Tetézi a bajt, hogy nyaranta a tóban a kékalgák (cianobaktériumok) az uralkodó szervezetek, amelyek az édesvízi algák közül egyedüliként méregtermelésre is képesek. A cianobaktériumok toxinjai a fürdőzőknél bőrirritációt, nyálkahártya gyulladást, szemgyulladást okozhatnak, a fürdés közben véletlenül lenyelt víz hányást, hasmenést okozhat. A Balatonban tömeges kékalgák képesek a légköri molekuláris nitrogén megkötésére, ezért egyedüli limitáló tápelem számukra a foszfor. Általános tapasztalat, hogy a kékalga-tömegprodukciók kialakulása szorosan összefügg az időjárással. A vízhőmérséklet csökkenése, együtt járva az erőteljes szél okozta felkeveredéssel, szaporodásukat gátolja, lassítja. Minden bizonnyal az egyes nyarak eltérő időjárási viszonyai játszanak döntő szerepet abban, hogy azonos külső foszforterhelés mellett a tó algásodottságának mértéke egyik évről a másikra jelentős különbségeket mutathat. A múlt század hetvenes éveinek végén, a nyolcvanas évek elején a tavat a Zala folyón keresztül nagymértékű foszforterhelés érte, amelynek forrása elsősorban Zalaegerszeg városának nem kellően megtisztított háztartási és ipari szennyvize volt. Ennek hatására a Keszthelyi-medencében egy trópusi-szubtrópusi eredetű fonalas cianobaktérium (Raphidiopsis raciborskii) szaporodott el óriási tömegben és egészen 1994-ig uralta a tavi planktont (1. ábra).

raciborskii

1. ábra. Raphidiopsis (Cylindrospermopsis) raciborskii fonalas nitrogénkötő cianobaktérium mikroszkópi képe. A fonal hossza kb. 100 µm. (Fotó: Vörös Lajos)

A foszforterhelést csökkentő nagyberuházások létesítésének és folyamatos üzemeltetésének eredményeként sikerült a tó külső terhelését jelentős mértékben csökkenteni. Ennek következtében 1995-óta a Balaton legalgásabb területén a Keszthelyi-medencében egészen 2019 nyaráig nem fordult elő vízvirágzás, azaz még a nyári kánikulában sem szaporodtak el az algák a fürdőzés szempontjából kifogásolható mértékben, ami a WHO ajánlása szerint azt jelenti, hogy cianobaktérium dominancia esetén 75 µg/l a-klorofill koncentrációt nem haladta meg az algabiomassza. Ennek a kedvező, mintegy két évtizeden keresztüli állapotnak tudható be, hogy a szakembereket is meglepte és készületlenül érte 2019 év nyara, amikor a múlt század nyolcvanas éveit idéző algatömegprodukció következett be a Keszthelyi- és Szigligeti-medencében (2. ábra).

Ezt a váratlan nyári- nyárvégi tömeges algaszaporodást nem egy hirtelen bekövetkezett külső foszforterhelés okozta, hanem drámaian megnövekedett a tó üledékéből származó úgynevezett belső terhelés. Ez vezetett először a fecskemoszatok, majd a velük együtt elszaporodó fonalas cianobaktériumok hatalmas tömegprodukciójához. A következő évben, 2020-ban nem ismétlődött meg a jelenség, a Keszthelyi-medencében mért maximális algabiomassza 35 µg/l a-klorofill volt, azonban 2021-ben rövid időre ismét határérték fölé emelkedett az algabiomassza (2. ábra). Örvendetes azonban, hogy az oknyomozó, a kérdés tisztázására irányuló intenzív multidiszciplináris kutatások 2022-nyarán megkezdődtek (bár azok eredményeire még minden bizonnyal éveket kell várni). A fitoplankton sokoldalú kutatására nemcsak vízminőségi szempontok miatt lenne szükség, meg kellene mérni produkciójukat, fel kellene mérni a vízi táplálékhálózatban játszott szerepüket, hasznosulásukat a fogyasztó szervezetek részéről, hiszen ennek alapján lehetne megtervezni a balatoni halállomány ökológiai szempontú szabályozását, ez lehetne az alapja egy fenntartható horgászturizmusnak is.

biomassza

2. ábra. A fitoplankton biomassza (a-klorofill) változása 2001 és 2021 között a Keszthelyi-medencében az BLKI mérési szerint (megjegyzés: az ábrán látható maximális érték 106 µg/l 2019 augusztus 26-án, szeptember 5-én a KDT VIZIG 314 µg/l maximumot mért). A vízszintes piros vonal a WHO ajánlása szerinti egészségügyi határértéket jelöli.

A fitobentosz

Az ezredforduló után javuló vízminőség mellett új probléma, az alacsony vízállás jelentett gondot a turizmus számára. Ez a jelenség irányította a kutatók figyelmét a tó üledékfelszínén élő algaegyüttesek (fitobentosz) elterjedésének és jelentőségének felmérésére.  A Balatoni Limnológiai Kutatóintézetben több éves munkával megállapították, hogy a Keszthelyi-medence két méternél mélyebb vizeinek kivételével a tó fenekén mindenütt élnek egysejtű és fonalas algák, amelyek nem azonosak a felette lévő vízoszlopban lebegőkkel. Létezésük feltétele, hogy a vízfenékre jusson valamennyi napfény. Könnyű belátni, hogy számukra a fény a korlátozó tényező, hiszen az a mélység és a zavarosság növekedésével egyre csökken. A kevésbé átlátszó vizű Keszthelyi-medence mélyebb területeinek alján a fényhiány miatt nem élnek algák. A Balaton középső és keleti medencéiben a tófenék algáinak átlagos tömege közel azonos a vízoszlopban lebegő algákéval, azonban a mélyebb vizek fényben szűkölködő fenekén nem tudnak olyan intenzíven szerves anyagot termelni, mint a felettük lebegő jobb fényviszonyok között élők, ezért a tó egészét tekintve produkciójuk csak mintegy 18-20 százaléka a tó lebegő algáinak. Nem mellékes körülmény az, hogy a két méternél sekélyebb vizű tóterületeken tömegük és jelentőségük egyaránt meghaladja a lebegő algákét, itt ezek válnak főszereplővé. Ezért a Balaton legproduktívabb területe nem a Keszthelyi-medence, hanem a déli part sekély homokos fövenye, ahol a homokszemekre tapadva egysejtű kovamoszatok milliárdjai élnek. A mélyebb mederrészeken a laza üledék felületén a kisebb fényigényű kékalgák (cianobaktériumok) az uralkodók.

A déli part homokos fövenyén az aranybarna kovamoszat sejtek szabad szemmel észrevehetetlenek, nem okoznak semmilyen ismert vízminőségi problémát, ugyanez nem mondható el az iszapos tófenék kékalgáiról. Balatonalmádiban a strandokon a tó fenekét benövő algagyep felúszása évről-évre ismétlődő jelenség, ami tavasszal és nyáron is előfordulhat és elő is fordult.  Idén, május 18-án a Wesselényi-strand teljes területét borította a fenékről felszakadt sűrű Oscillatoria princeps algagyep, amely másnapra szerencsére erősen megritkult, ezt megelőzően 2017 nyarán is megfigyelhető volt ez a jelenség, amikor ugyanezen kékmoszat faj okozott hasonló, bár kisebb kiterjedésű algavirágzást. Hosszan tartó szélcsendes időszakban a Balaton tiszta vizű területein azonban a mélyebb, akár 3-4 méter mély víz fenekén is kialakulhat összefüggő algagyep, amire korábban szintén volt példa.  2015 nyarán Fonyódtól-Tihanyig mindenütt találkoztunk kisebb-nagyobb sűrűségben a vízfelszínen úszó kisebb-nagyobb (pénzérme nagyságú vagy akár tenyérnyi méretű) algagyep darabokkal amelyek a szél hatására néhol összegyűltek, kellemetlenséget okozva ezáltal a strandolóknak (3. ábra).

algagyep

3. ábra. Az üledékfelszínről felszakadt algagyep 2015 nyarán Tihany partjainál. A telep átmérője mintegy 20 cm (Fotó: Somlyai Imre).

 

Amíg a lebegő algák szaporodása a víztömegben oldott tápelemek függvénye, a tófenék algáit a növényi tápelemek nem korlátozzák, mert a tó üledékének úgynevezett pórusvizében bőséges mennyiségben van felvehető foszfor és nitrogén számukra, a fotoszintézishez szükséges fény az, ami a legfontosabb limitáló tényező. Kétségtelen, hogy a fenéklakó algák által okozott vízminőségi károk nem olyan univerzálisak, mint a lebegő algák károkozása, de lokálisan és időlegesen okozhatnak komoly problémákat és gazdasági kárt is. Megjelenésük vízmélység és időjárásfüggő. Szaporodásuk és viselkedésük törvényszerűségei a Balatonban még távolról sem ismertek a szükséges mértékben. Ez részben összefügg azzal, hogy tanulmányozásuk összehasonlíthatatlanul nehezebb, mint a lebegő algáké. Amíg kis túlzással egy pohár víz vizsgálatával akár egy tómedencére érvényes megállapítások tehetők, a fenéklakó algák estén, ugyanezt üledékminták tucatjainak vizsgálatával is nehéz elérni, arról nem is beszélve, hogy az üledékmintavétel és feldolgozás munka és eszközigénye is többszöröse a vízmintákénak. Kijelenthető, hogy a Balatonnak a turizmus által leginkább igénybevett parti területein a Keszthelyi-medence kivételével a fenéküledék algái a meghatározó ökológiai és vízminőségi szereplők. Az említett nehézségek ellenére fontos lenne sokoldalú, multidiszciplináris (meteorológia, hidrológia, ökolológia) kutatásuk  mert ez vezethet el szaporodásuk, viselkedésük a tavi életben betöltött szerepük megismeréséhez és egyúttal megalapozhatja egy hatékony strandmenedzsment kialakítását.

 

A parti öv algái

Algák a parti köveken és nádszálakon

A Balatont felkereső turisták a parti kövek, műtárgyak felületét bevonó algákkal kerülnek legközelebbi ismeretségbe. Tavasszal a kövezések aranysárga nyálkás bevonatát egysejtű kovamoszatok milliárdjai alkotják, a szilárd felületeket locsoló hullámok pedig egy sajátos és különleges algának egy fonalas vörösmoszatnak biztosítanak életteret (4. ábra). Ez az alga nem viseli el az állandó vízborítást, csak az un. locsolás terében képes megélni. Korábban a vízimalmok kerekei biztosították ezt a körülmény számára, mára a vízimalmok eltűnésével élettere nagymértékben beszűkült.

bangia

4. ábra. A Bangia atropurpurea fonalas vörösmoszat szakállas bevonata a Balaton parti kövein. (Fotó: Vörös Lajos)

 

Hasonlóan a parti kövek bevonatához a nád víz alatti hajtásain is megtapadnak algák, ezek leggyakrabban kovamoszatok, amelyek kocsonyával ragasztják sejtjeiket az aljzathoz. Ezután ebben a mátrixban baktériumok, apró gerinctelen állatok is megtelepednek, egy komplex életközösséget hozva létre. Korábban a nád élőbevonatának kimagasló szerepet tulajdonítottak, méréseink mutattak rá, hogy ez a szerep erősen korlátozott, mert a nádas belsejében lévő vízbe nem jut a fotoszintézishez elegendő fény, így a nádas élőbevonata csak a külső félméteres nádszegélyben tud kifejlődni. Az ezredfordulót követő, az egész tóra és minden jellegzetes alga együttesre kiterjedő produkció méréseink tanúsága szerint a parti kövek algabevonata 1százalékát, a nádasok élőbevonata további 1 százalékát, a fitobentosz 18 százalékát, a fitoplankton 80 százalékát tette ki a tó algaprodukciójának. A parti kövek és nádszálak algáinak a tó ökológiai rendszerében betöltött szerepéről még kevesebbet tudunk mint a tó fenekén élőkéről.

 

Az alacsony vízállás algái

Az 1934-ben azt észlelték, hogy a Cladophora nevű fonalas zöldmoszatot (6. ábra) óriási mennyiségben vetik partra a Balaton hullámai. Elterjedését vizsgálva megállapították, hogy a Cladophora turzások a Siófok és Balatonlelle közti partszakaszra jellemzőek. Balatonszemes térségében olyan tömegben lepte el a partot, hogy a fürdőtelep vezetőségének egészen komoly gondot okozott. "Időről időre eltakarítják, kupacokba szedik, de néhány nap alatt újból ellep mindent. A fürdőzők undorodnak ettől, a partot elborító nyálkás, zöld anyagtól." (Mihályi, 1936). A Cladophora glomerata legújabban a déli part sekély vizében 2002 és 2003 nyarán jelent meg hatalmas tömegben, ahol megjelenése egyértelműen a 2000-óta az alacsony vízszinthez volt köthető. A jelenség 2012-ben megismétlődött (5.ábra).

zöldalga gyep

5. ábra. Fonalas  zöldalgagyep (Cladophora glomerata) a Balaton déli partján 2012 nyarán. (Fotó: Vörös Lajos)

Tekintettel arra, hogy ez az algatömegprodukció a déli part strandjain komoly gondokat okozott, úgy is fogalmazhatunk, hogy az alacsony vízállással kapcsolatban ez volt az egyetlen jelenség, amely számottevően csökkentette a tó üdülésre való alkalmasságát. 2003 nyarán felmértük a déli part Cladophora állományát, méréseket és kísérleteket végeztünk az elterjedését szabályozó környezeti tényezők megismerése céljából. A mérések alapján megállapítottuk, hogy július közepén és végén a Balaton déli partjának nádmentes területein mindenütt gazdag Cladophora gyep alakult ki, a mező szélessége 60 és 120 méter között változott, átlagosan 100 m széles volt. Az a parthossz, ahol a Cladophora dúsan tenyészett 55 kilométerre tehető, becsült össztömege kereken 230 tonna száraz anyag volt. Ezzel egyidejűleg a planktonikus algák becsült össztömege a Balatonban 270 tonna száraz tömeget tett ki, azaz a Cladophora gyep szervesanyag tömege gyakorlatilag megegyezett a tó egészének planktonikus algatömegével. A Cladophora tömeges elszaporodását rendszerint a tengerek, tavak parti övének növekvő foszforterhelésével magyarázzák. A Balatonban minden bizonnyal nem erről van szó. A déli parton, júliusban van elegendő fény a gyors szaporodáshoz, a szaporodásnak a magas hőmérséklet is kedvezett, fotoszintézisének intenzitása 20 és 35 oC hőmérsékleti tartományban lineárisan nőtt.

zöldalga mikroszkóp alatt

6. ábra. A Cladophora glomerata fonalas zöldalga mikroszkópi képe. (Fotó: Vörös Lajos)

A hínárokhoz tapadó fonaltömegeket a tó hossztengelyére merőleges uralkodó szél által keltett hullámok nem tudják a partra kivetni, ugyanakkor a gyakran cserélődő víztömegek gondoskodnak a folyamatos bár alacsony koncentrációjú tápanyag (P és N) utánpótlásról. Erre utalnak azok a mérési eredmények is, amelyek szerint a Cladophora gyepekben az oldott reaktív P koncentrációja nem tér el a nyíltvízétől. A nagyon sekély vizű 10-20 cm vízmélységű tóterületeken a fonalas zöldalgák (Cladophora glomerata) óriási tömegben való elszaporodása hátrányosan befolyásolta a fürdőéletet. Ennek a jelenségnek egyedüli oka az alacsony vízszint (nem szennyezés!) volt. A magas vízállású években- így napjainkban- a Cladophora nem jelent meg tömegesen a déli parton, méréseink alapján erre csak a siófoki vízmérce 50 cm-es állása alatt kell számítani. A turizmus érdekében magasan tartott vízszint egyértelműen meggátolja ennek a nemkívánatos algaburjánzásnak a kialakulását.

 

A kárókatona (Phalacrocorax carbo – egyéb gyakran használt nevei: nagy kárókatona, kormorán) őshonos faj Magyarországon, amely azonban fészkelőként a XX. század elejére az élőhelyvesztés, valamint az intenzív vadászat következtében eltűnt az országból. Világszerte igen nagy elterjedésű faj több alfajjal, amelynek költőpopulációi egyaránt előfordulnak tengerparti élőhelyeken, és szárazföldi vizes élőhelyeken. Mivel szinte kizárólag halakkal táplálkozik, a halgazdálkodók nem örülnek a kárókatona jelenlétének, és az állomány gyérítésére törekszenek, ugyanakkor a hazai őshonos fauna részeként a faj jelenléte a vizes élőhelyeken természetes. A kárókatonák mennyiségére és halfogyasztásának mértékére vonatkozó gyakran elhangzó pontatlan állítások azonban nem segítik elő a probléma minden fél számára elfogadható kezelését, ezért fontos ezek tisztázása.

 

Állománynagyság:

Fészkelés:

Magyarországon a Phalacrocorax carbo sinensis alfaj fészkel, ami az Európa atlanti partjainál fészkelő törzsalaknál kisebb testméretű (átlagosan 500g-al). A kárókatona telepesen fészkelő madár. 1947-ben jelent meg újra Magyarországon fészkelőként, miután egy szlovákiai fészkelőtelep fáit kivágták. A Kis-Balatonon az állomány a 90-es évek elejére 2 200 párra nőtt. Mivel a fészkelőtelepen a madarak elzavarásának céljából gyérítést kezdtek, ez az állomány kisebb telepekre szóródott szét az országban.

A 2010-es évek elején Európában összesen 4-500 000 pár fészkelt, hazánkban pedig 2500 pár költött. Ekkor a fészkelési időszakban a teljes magyarországi kárókatona állomány a felnevelt fiókákkal (évi 7-8 000) és az itt tartózkodó ivaréretlen egyedekkel együtt (évente 2 500- 3 000) körülbelül 16000 példány lehetett. A fészkelőállomány mérete országosan lassú csökkenő tendenciát mutat, ami elsősorban a táplálkozóterületeken végzett intenzív gyérítés következménye.

A Balaton tágabb környékén 3 fészkelőhely ismert (Kis-Balaton, Nagy-Berek, várpalotai tavak), ezeken az utóbbi öt évben (2018-2022 között) a rendszeresen végzett felmérés alapján átlagosan 730 pár költött, míg 10 évvel ezelőtt ugyanitt 900 pár körüli volt a költőállomány.

A hazánkban fészkelő egyedek nagy része vonuló, a téli időszakot nem hazánkban tölti.

Telelés:

Országos telelőállományról nincsenek felmérésen alapuló friss adatok. A legutóbbi országos számolás az európai felméréssel összehangolva 2013 januárjában volt, amikor 12 000 telelő példányt számoltak. Ekkor azonban a legtöbb táplálkozóterület fagyott állapotban volt, így ez a szám feltehetőleg nem reprezentatív. Becslések szerint a téli időszakra egy átlagos évben körülbelül 25 000 madár érkezik északról. A Soproni Egyetem által szervezett téli vízimadár számolások alapján a telelő kárókatonák száma országos szinten kis mértékben csökken.

A balatoni rendszeres vízimadár számolások adatai alapján a telelő kárókatonák száma évről évre kis mértékben változik, de itt az utóbbi évtizedben egyértelműen nem figyelhető meg sem növekvő, sem csökkenő trend. A Balatonon és tágabb környezetében (Kis-Balaton, valamint a Balaton környéki halastavak, berkek) telelő egyedek száma átlagosan 2 000 alatt marad. Az egyre gyakoribb enyhe teleken azonban nagyobb mennyiségű madár maradhat a Balatonnál, ugyanakkor a kiugróbb adatok sem érik el az 5 000-es példányszámot. Három, változó mértékben használt éjszakázóhelyük ismert a Balatonon (Alsóörs, Tihany, Vonyarcvashegy) és további néhány a közvetlen környéken (Kis-Balaton, Nagy-Berek, Őszödi-Berek). Az aktuális időjárási helyzetnek megfelelően jelentős számú egyed válthat az éjszakázóhelyek között, így az adott időszakban megfigyelt legnagyobb számok összeadásával jelenlétük a valósnál nagyobb mértékűnek tűnhet.

A klímaváltozás miatt Európában a fészkelésre alkalmas terület határa egyre tolódik Észak felé, ezért az európai állomány növekedése várható.

 

Halfogyasztás:

Szakirodalmi adatok alapján a kárókatonák átlagos napi halfogyasztása 500g körül van, a fészkelési időszakban ennél többnyire magasabb, a vonuló és telelő madaraké jellemzően alacsonyabb. A hazánkban előforduló sinensis alfaj egyedei jelentősen kisebb testméretükből adódóan kevesebbet fogyasztanak a fajra jellemző átlagnál.

Az ennél magasabb számok az egyedi, időszakos és élőhelyi változatosság, valamint a mérések módszertani különbsége miatt jelennek meg. Például, bár egy óceánparti kolóniában egy fiókanevelő hím esetén a fogyasztás akár napi 800g is lehet, ugyanakkor, ugyanott egy tojó 600g alatt fogyaszt, a telelő példányok esetében viszont sok esetben a napi fogyasztás 300g alatti. Ezen, átlagtól jelentősen eltérő számok használata a kárókatona egy-egy időszakra és helyre vonatkozó halfogyasztásának számításában erősen torzíthatja a becsléseket.

A fenti, halfogyasztásra vonatkozó adatok 20 tanulmány áttekintéséből nyert 30 vizsgálat eredményén alapulnak; a vizsgálatok között vannak, amelyek egyszerre többféle módszert alkalmaznak. Található benne édesvízből és tengerből táplálkozó populációra vonatkozó adat, szaporodási időszakban és teleléskor végzett vizsgálat egyaránt.

 

Gyérítés:

A gyérítés költési időn kívül nem engedélyköteles tevékenység haltermelő gazdaságokban, kivéve, ha az madárvédelmi irányelv alapján kijelölt Natura 2000 területen, illetve ha védett területen található. 

Évente országosan hivatalosan 7 – 10 000 példányt lőnek ki. A Balatontól délre található halastavakon 1 000 – 2 000 példány közötti éves szinten a gyérítés. A gyérítés jelenlegi mértéke mellett a növekvő európai kárókatona állomány ellenére hazánkban mind a telelő, mind a fészkelő állomány nagysága csökken.

Halgazdaságok területén riasztásuk, gyérítésük gazdasági okokból indokolt lehet, ugyanakkor olyan gazdaságokban, amelyek a Natura 2000 hálózathoz tartozó területeken működnek nem kívánatos, sőt, az ott érvényes finanszírozási elvekkel is ellentétes. Költési időben a jelenleg csökkenő állományméretek miatt indokolatlan a gyérítés növelése. Jelenleg hazánkban semmilyen vizsgálat nem támasztja alá természetes vizekben a kárókatonák jelenlétéhez köthető halállomány változást, így a kárókatonák riasztása, gyérítése természetes vizeinkhez kapcsolódó élőhelyeken ökológiailag indokolatlan.