Jó vízminőség, változó algaösszetétel

2021 július végén a tó nyugati területein az algák mennyisége megközelítette az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által a fürdővízben ajánlott felső határértéket (75 µg/L a-klorofill cianobaktérium dominancia esetén). Ezután pár nappal azonban a heves viharok következtében az algák mennyiségének a csökkenését figyeltük meg. Ezt követően annak ellenére sem növekedett az algabiomassza, hogy időközben több napon keresztül tartós meleg is előfordult. Az augusztus 12-ei méréseink szerint az a-klorofill koncentráció a tó Keszthelyi-medencéjében 40 µg/L, a Siófoki-medencében pedig 3 µg/L volt.

Az a-klorofill koncentráció változása
1. ábra. Az a-klorofill koncentráció változása 2021-ben a Keszthelyi- és a Siófoki-medencében.

 Az algaösszetétel viszont nagyon jelentős változásokon ment keresztül. Július végén még az a két algafaj uralkodott a tó nyugati területein, amely 2019 augusztus végén is tömegesen elszaporodott (Aphanizomenon flosaquae fonalas kékalgaés Ceratium furcoides fecskemoszat). Augusztus elejére azonban mind az A. flosaquae kékalga, mind a fecskemoszatok (Ceratium hirundinella és Ceratium furcoides) biomasszája nagymértékben csökkent. Helyettük egy régi ismerőst köszönthettünk újra, ugyanis előretört egy másik fonalas cianobaktérium, a Raphidiopsis raciborskii. Ez az alga az 1990-es évek közepéig első számú közellenségnek számított és súlyos tömegprodukciókat okozott a Balatonban. A későbbiekben biomasszája jelentős mértékben lecsökkent miközben a nyár végi algaegyüttesek domináns fajaként megmaradt a tóban, az elmúlt két évben azonban nem jelent meg nagyobb biomassza értékekkel.

Algaösszetétel változása
2. ábra.  a Keszthelyi-medence nyíltvizében július végén és augusztus elején (vízoszlop minta). Fonalas nitrogénkötő cianobaktériumok: Aphanizomenon flosaquae és Raphidiopsis raciborskii; Fecskemoszatok: Ceratium hirundinella és Ceratium furcoides.

 

Vörös Lajos, Somogyi Boglárka