Törpeharcsás részeredményeink

Ugyan a fekete törpeharcsa már évtizedek óta jelen van a Balatonban, de a faj állománynagysága az utóbbi években jelentős növekedésnek indult. A fekete törpeharcsa balatoni elterjedésének pontosabb megismerése céljából a vele leggyakrabban találkozó csoport, a horgászok segítségét kértük. Egy online kérdőív kitöltésére kértük őket, melyet október végéig több mint két és félezren küldtek vissza. Mivel az adatgyűjtés még folyik, jelenleg csak részeredményeket mutatunk be a faj balatoni elterjedési mintázatáról és a tömegességi viszonyairól. Az eddig beérkezett adatok alapján a horgászok faj előfordulását a tó szinte teljes partvonaláról jelzik, és hasonló gyakorisággal találkoznak a fekete törpeharcsával az északi és déli oldalon, a nyílt vízben és a parti régióban is. Ugyanakkor a közölt adatokban jelentős területi különbséget találtunk. A horgászok a tó keleti területein sokkal gyakrabban észlelik a fajt, mint a középső- és nyugati-medencében. Ez az eredmény jól összecseng az intézetünk kutatói által végzett halállomány-felmérések adataival.

A kérdőív - melynek kitöltése csak néhány percet vesz igénybe - az december 9-ig elérhető honlapunkon. Ezúton is kérjük a balatoni horgászokat, hogy aki még nem tette meg adatszolgáltatásával segítse a balatoni törpeharcsa invázió elleni védekezést. Hiszen ezek az információk elengedhetetlenül szükségesek a faj hatékony kezelési tervének kidolgozásához.

Nagyon köszönjük a balatoni horgászközösség eddigi információit!

A fekete törpeharcsa előfordulási mintázata a Balatonban a horgászok észlelései alapján. A fekete pöttyökkel jelölt észlelési pontokról közölt előfordulási adatokból készült hőtérképen az erősebben fertőzött területeket sötétebb vörös színnel jelöltük.

A fekete törpeharcsa előfordulási mintázata a Balatonban a horgászok észlelései alapján. A fekete pöttyökkel jelölt észlelési pontokról közölt előfordulási adatokból készült hőtérképen az erősebben fertőzött területeket sötétebb vörös színnel jelöltük.