A pikoalga kifejezés olyan kisméretű cianobaktériumokat és eukarióta algákat takar, melyek átmérője nem haladja meg a három mikrométert. Vizsgálatuk speciális mikroszkópi technikát (epifluoreszcens mikroszkóp) igényel, de ilyen módszert csak kevés laboratóriumban használnak. A legkisebb fotoszintetizáló szervezetek az egysejtű cianobaktériumok közül kerülnek ki, méretük kisebb, mint 1 mikrométer. A pikoalgák széleskörű tengeri/óceáni elterjedtségét a hetvenes évek végén, édesvízi elterjedtségüket pedig a nyolcvanas évek elején fedezték fel, amely jelentős paradigmaváltáshoz vezetett a limnológiában. A hazai pikoalga kutatások - Európában az elsők között - már a nyolcvanas évek első felében elkezdődtek.
Parányi méretük ellenére szerepük jelentős, a vízben történő primer szervesanyag termelés felét ők adják a világ tengereiben és óceánjaiban, de a Balatonban is.
A Balatonban a pikoplankton jellegzetes, évről évre ismétlődő évszakos dinamikát mutat: nyáron pikocianobaktériumok uralkodnak, míg ősztől tavaszig pikoeukarióta algák fordulnak elő. Ezen algák pontos rendszertani meghatározása kicsiny sejtméretük és szegényes morfológiai karaktereik miatt hagyományos mikroszkópos módszerekkel nem kivitelezhető, ehhez DNS alapú molekuláris biológiai vizsgálatok szükségesek.
