Algaközösség összetétele

2022 télen mindkét tóterületen a pikoeukarióta zöldalgák (2-3 µm) szaporodtak el, a fitoplankton teljes biomasszájának mintegy a felét képezve. Kora tavasszal mellettük megjelentek a kisméretű (<10 µm), mikroszkóppal többnyire azonosíthatatlan zöldalgák és ostoros algák (egybarázdás moszatok). Késő tavasszal újra az algavilág legkisebb méretű tagjai, a pikoalgák alkották a biomassza 40-80%-át, azonban a melegedés hatására a pikoalga közösség összetétele is nagymértékben változott. Amíg a téli és kora tavaszi időszakban a pikoeukarióta zöldalgák uralkodtak, addig április elején biomasszájuk csökkent, helyüket pedig átvették a melegebb időszakra jellemző pikocianobaktériumok. Ez az algacsoport csak speciális, fluoreszcens mikroszkópi technika segítségével detektálható, rutinszerűen az algológiai laboratóriumok többségében nem vizsgálják ezeket.

Nyár elején az algaösszetétel a korábbi években megszokott módon alakult: fecskemoszatok domináltak, mellettük pedig alacsonyabb biomassza értékekkel megjelentek a fonalas nitrogénkötő kékalgák (cianobaktériumok) is. A július elejei lehűlés mindkét csoportot visszavetette, azonban amíg a fecskemoszatok biomasszája csaknem a felére csökkent és a továbbiakban ezen a szinten maradt, addig a fonalas kékalgák augusztusra szinte teljesen eltűntek a vízből. Augusztus végén a kolóniás kékalgák ugyan látványos felszíni vízvirágzást okoztak a Siófoki-medencében, de nyíltvízben biomasszájuk ebben az időszakban is alacsony volt. A fonalas nitrogénkötő kékalgák nyári hiánya szokatlan, oka feltételezhetően a gyakran szeles időjárás lehetett, amely kedvezőtlen számukra. Éppen ezért, bár ebben az évben mennyiségük elhanyagolható volt, a fonalas kékalgák megjelenésére a jövőben is számíthatunk.

Ősszel, amikor egy szélcsendesebb periódus következett be, a nyár egyik ikonikus kékalga faja, az Aphanizomnenon flos-aquae egy utolsó kísérletet tett a szaporodásra. Ez a Keszthelyi- és a Szigligeti-medence egyes parti régióiban látványos vízszíneződést (algavirágzást) okozott, de a nyíltvízben az algák mennyisége nem volt kifogásolható.

A fitoplankton összetétele Siófok
A fitoplankton összetétele a Balaton Siófoki-medencéjében 2022-ben.
A fitoplankton összetétele Keszthely
A fitoplankton összetétele a Balaton Keszthelyi-medencéjében 2022-ben.