Május havi adatok

(Kiadva 2006. május 31.)

A Balaton vize üdülésre kiválóan alkalmas!

A Balaton élővilágának állapotában nincs károsodásra utaló jel. A lebegő mikroszkópikus algák mennyisége és összetétele egyaránt kiváló vízminőséget jelez. A parti övben a széltől védett öblökben megjelentek és a víz felszínére érnek a tó leggyakoribb két hínárnövényének, a hínáros békaszőlőnek és a süllőhínárnak a hajtásai. A nád is egészségesen fejlődik, friss hajtásai már embermagasságúak. Ezzel kapcsolatban azonban meg kell jegyezni, hogy a tó vízszintje most is nagyon magas, ami hosszú távon a nád számára kedvezőtlen.

A parti kövek bevonatában élő gerinctelen állatok minőségi és mennyiségi viszonyai az alacsony vízszint (2003) utáni regenerálódás jeleit mutatják. Ez döntően a magas vízállás eredménye. Az állatok összegyedszáma lényegesen megemelkedett, a vándorkagyló és a tegzes bolharák dominált, mellettük a bolharák (Dikerogammmarus) fajok és az árvaszúnyog lárvák tömegesek.

Idén, a szokatlanul hosszan tartó tavaszias időjárás hatására, a Balatonban a halak többségének ívása késik. A kősüllő ívása például csak május közepén kezdődött, míg a hidegebb vízben ívó közeli rokona a fogassüllő "időben", már április elején – mandula virágzáskor - leívott. A fogassüllő ikrák kelése ugyanakkor az előző évekhez képest jóval kedvezőtlenebb volt az április közepi erősen szeles időjárásnak köszönhetően. A tó fogassüllő állománya mindezek ellenére az utóbbi években fokozatos növekedést mutat a 2000-2005-ben elért kimagasló szaporulatának eredményeként. Ezt segítette az angolna állomány csökkenése és az elektromos háló termelési célú használatának tilalma is. A jelenlegi magas vízállás (növelve az ívásra alkalmas felületeket) kedvezhet a part mentén ívó halak, így a legtöbb pontyféle szaporodási sikerének.

A Balaton északi partján található kisvízfolyások (befolyó vizek) halállományainak tavaszi felmérése a múlt héten zárult le. A 12 kisvízfolyásban 23 faj előfordulását bizonyítottuk. A patakok felsőbb szakaszain a domolykó és bodorka dominált, fontos szinező elemek voltak a tipikusan rheofil (folyóvízi) fajok pl: a kövi csík, a fenékjáró küllő, a szivárványos- és sebes pisztráng. Az alsóbb szakaszok felé haladva egyre nagyobb számban jelentek meg a Balatonra jellemző fajok, pl: a küsz, az ezüstkárász, a dévérkeszeg és az angolna.